Kiberbiztonságról érhetően

On|Cyber

On|Cyber

Családi képernyőzés

2020. június 19. - Cyber Blog

adrien-olichon-0roiegga6vs-unsplash.jpg 

A szülőknek mindig is kötelességük volt a gyermekeik védelmezése, felkészítése a világban rájuk leselkedő veszedelmekre. Ma már ez jelentősen túlmutat a fizikai veszedelmeken és szülői oldalról is új viselkedési és nevelési gyakorlatokat követel meg.

Ahogyan a felnőttek, úgy a gyerekek is könnyen belefuthatnak nem nekik való vagy felnőtt tartalomba, találkozhatnak kiberzaklatással -elszenvedőként és kezdeményezőként is-, túlságosan sok személyes adatot oszthatnak meg magukról és másokról, szexuális ragadozók áldozatává válhatnak, illetve célpontjai vagy eszközei lehetnek csalásoknak.

Annak, hogy elkerüljük a veszélyeket a legfontosabb alapelve az észszerűség és a megelőzés. E tekintetben a kibertér nagyon hasonlít a fizikai világunkra és az abban mindannyiunkra leselkedő veszélyekre. Ahogyan a való világban a viselkedésünk befolyásolja, hogy áldozatok leszünk-e vagy sem, ugyanúgy igaz ez a kibertérben is. Ám a kibertérben a veszélyt gyakran nem egyszerű érzékelni.

Az orvosságokat, a vegyszereket akkor is elzárjuk a csemeték elől, ha van rajtuk gyermekzár, kulccsal vagy gyerekzárral zárjuk a fiókot amelyben a késeket tároljuk, gyermekülést használunk az autóban, és így tovább. A gyermekek kezébe viszont épp a szülők adnak számítógépet, okostelefont, hogy lekössék a gyermek figyelmét egy kis nyugalom érdekében. A képernyőzés a kábítószerekhez hasonlóan dopamint termel és hasonló függést okozhat és a statisztikák szerint egyre kisebb korban és egyre tovább engedik az embereket a gyerekeket képernyőzni.

Az internet tárháza az információknak, amelyek lehetnek hasznosak vagy veszélyesek. A globális jogi környezet nem nagyon teszi lehetővé a folyamatos és azonos értékrendeken alapuló védelmet. Ami törvényes például Chilében az lehet hogy tiltott az EU-ban. Az erre kialakított automata védelmi rendszerek nem igazán hatékonyak, így egy illegális vagy zaklató tartalom letiltása eltarthat: jó esetben napokig, rosszabb esetben akár évekig is.

A fentiek miatt (is) elengedhetetlen a megfelelő szülői felügyelet és digitális kézen fogása a csemetéknek, hogy megtanuljanak biztonságban navigálni a világhálón, kialakuljon bennük a megfelelő érzék a csalások, a zaklatások kiszűrésére, azaz a tudatos internethasználat.

A legfontosabb teendő a rendszeres beszélgetés a gyerekekkel. Szülőként fontos, hogy tisztába legyen mindenki kivel és milyen platformon beszélgetnek a gyerekek és miről. Nem a szó szerinti téma az érdekes, hanem sokkal inkább a tartalom: jó hangulatú beszélgetés vagy a tanár cikizése osztályszinten? Az utóbbi nem csak heccnek tudható be, írásban, látszólag arctalanul könnyen elszabadulnak az indulatok és ami egy viccnek indult abból könnyen lehet büntetőfeljelentés.

Alapszabály, hogy amit szóban, szemtől szembe, a való életben nem tennénk meg azt ne írjuk le. Induljon ki abból mindenki, hogy amit digitálisan tesz az visszakövethetővé válhat és nem tud elbújni. Ezt technikailag nehéz korlátozni, ezért a gyermek viselkedést kell helyes irányba befolyásolni és ennek fontosságát megértetni vele.

Technikai oldalról szülőként korlátozhatjuk a modem/router beállításokban, hogy milyen tartalmakat/oldalakat látogathat a gyerek. Eszköz és tartalom szinten lehet blokkolni vagy engedélyezni, hogy ki, mikor, milyen tartalmakhoz férjen hozzá. Nem szükséges ehhez nagy technikai alapképzettség, Google vagy ügyfélszolgálat segítségével be lehet állítani.

Nagyon nehéz meghatározni, hogy mikor kapjon a gyerek saját eszközt. Ebben nincs konszenzus a szakemberek között. Mivel ez inkább pedagógiai kérdés, mint biztonsági, jó tudni, hogy minél fiatalabb a gyermek annál inkább ki van téve a káros tartalmaknak, a tudatos felhasználás és gyakran a nyelvi akadályok miatt is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a saját eszközt gyakran ellátják szabad interneteléréssel is: saját tapasztalat, hogy a gyerek pusztán a YouTube ajánlások alapján a meséktől pillanatok alatt háborús híradásokig juthat.

Legegyszerűbb módja a kisebbeknél a képernyőidő korlátozására az eszköz zárolása (jelszavas védelem, pin-kód vagy minta alapú zárolás) és csak szülői részvétellel történő feloldása. Így az időt és hozzáférést könnyen lehet befolyásolni, de a felhasználást viszont továbbra is figyelni szükséges.

Másik technikai megoldás az eszközökre telepített szülői felügyeletet biztosító alkalmazások, amelyek figyelik és korlátozzák a felhasználást igény szerint. Apple-nek van saját „Screentime” alkalmazása, és a Google-nek is van hasonló megoldása. Lehetséges más szolgáltatásokat is igénybe venni, ingyenes megoldástól kezdve a fizetősökig illetve a legtöbb antivírus cég kínál ilyen szolgáltatást. Szem előtt tartandó, hogy ezek az appok alkalmasak megfigyelésre, így a magánélethez (privacy) való jogot sértik, felmerülhet az adatok magánkézbe (cégtulajdonba) kerülése, érdemes (inkább kötelező) az ÁSZF elolvasása és a tudatos döntés meghozatala. Fontos a gyermekkel megbeszélni az ő életkorának megfelelően, hogy egy ilyen alkalmazás és a "megfigyelés" mit is jelenthet, hogy helyén tudja kezelni.

Az eddig írottakból is látható, hogy olyan megoldás, ami nem igényli a szülő aktív részvételét a folyamatban nem létezik. Ahogyan a gyermek fizikai biztonságával is naponta foglalkozik minden gyakorló szülő (nézz szét mielőtt átmész az úttesten, ne állj szóba idegenekkel, hívj ha odaértél, és így tovább) úgy ezt a törődést fontos kiterjeszteni a digitális életre is. Hiszen szülőként gondolhatjuk, hogy egy internetes vita ami elfajul csak egy internetes vita ahol anonim módon megy a piszkálódás, de ez könnyen átcsap fizikai atrocitásba, illetve fizikai szorongásba vagy anyagi kárba.

 

-----

Virág Csaba

A bejegyzés trackback címe:

https://oncyber.blog.hu/api/trackback/id/tr8415903438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása